- 1,
-
Iszom, nem tudom, honnan jöttem, s miért,
-
Iszom, nem tudom hová megyek, s miért.
-
A szívem tele keserű, undorító gyötrelemmel.
-
Ki mossa ki onnan, s miért?
-
A bánat mindenhová elkísér,
-
Ha iszom, talán megfullad.
-
Nevess, hisz nem értesz!
-
Ha lelkem már ronggyá szaggatták,
-
S még mindig tépik,
-
Ha szívem darabokra törte egy szív,
-
Ha az éltető levegőt nem kívánom már,
-
Ha nem találom helyem sehol e világban,
-
Hová fussak, merre bújjak?
-
Ha nem érzem virág illatát,
-
Ha a fénylő csillag rám már nem ragyog,
-
Ha sóhajom keserű kenyerem,
-
Hát bor az én vizem.
-
Ha mámoros vagyok,
-
Tán könnyebb felejtenem.
-
Mit ér az élet, ha nem hallom madár dalát,
-
Ha nem fogom fel barát szavát,
-
Ha nem ölel senki már, senki át?
-
.............................................................
-
2,
-
Jól vigyázz,
-
Hogy ne hibázz!
-
Szépvirág a rózsa,
-
A teret beillatozza,
-
de tövise ujjad megböki,
-
Melyből drága véred serken ki.
-
E virág illata elbódíthat,
-
Sokáig bíz, nem tarthat.
-
Áldott a napnak fénye,
-
Ha nézed, kijön szemednek könnye.
-
Hát jól vigyázz,
-
Hogy ne hibázz!
-
Kiöntöd lelked annak, kit barátnak hiszel,
-
Vajon jó útra visz el?
-
Melletted van minden jóban.
-
De ott van e, ha baj van?
-
„ A barátság bőségben születik.
-
S nyomorúságban nyilatkozik.”
-
Hát jól vigyázz,
-
Hogy ne hibázz!
-
..............................................
-
3,
-
Egy hajnalon hazafelé…
-
.
-
A hajnal friss, hűvös szele megcsapott,
-
S mint fuldokló, levegőért testem úgy kapott.
-
Kimosta fejemből a sötét gondolatokat,
-
De csírája bánatnak szívemben bennmaradt.
-
Szomorkásan bandukoltam hazafelé,
-
Egy eb keveredett a lábam elé,
-
Mérges indulattal ugatott,
-
Szinte már majdnem megharapott.
-
Odébb egy pár veszekedett,
-
Abból hamar nagy vita kerekedett.
-
Jó nekik, jaj de még mennyire!
-
Ők legalább éreznek valamennyire.
-
Nincs rosszabb, mint mikor kihal belőlünk az érzés,
-
Nem szeretünk, nem gyűlölünk üres a nézés.
-
Élünk a semmibe, csak vagyunk.
-
Ki a hibás, talán mi magunk?
-
Ha így megy hová jutunk?
-
Érezni kell a szavak bársonyát,
-
A szellők lágy simogatását,
-
Szerető lelkek forró ölelését,
-
Látni a világ csodás képét.
-
Csak az a másik észre venne,
-
S kéretlenül átölelne,
-
Megrázna, észhez térítene.
-
.....................................................
-
4,
-
Gyötrő álmatlanság hozza az éjszakát,
-
Érezni a lélekfájdalmának égett szagát.
-
Hiányérzet, izzadás, hidegrázás, forgolódás az ágyon,
-
Meg sem közelít a pihentető, várt álom.
-
Sirályok szárnyán gondolat útra kel,
-
A seb, hogy kivérezzen, az kell.
-
A fájdalom véresre korbácsolja a lelket,
-
Apró, felismerhetetlen cafatokra tépi a szívet,
-
Majd kisüti azt, izzó parázson,
-
Hogy szeretetre többé ne vágyjon.
-
Sirályok sírnak, könnyel átitatott gondolattal szállnak,
-
Az agysejtek, hadirendben már nem állnak,
-
Sorra kiégnek, elhullnak, elárvulnak.
-
Illúziók, ábrándok, lassan mindent felőrölnek,
-
Az őrület vigyorgó démonjai, lábujjhegyen jönnek,
-
Magukkal ragadnak, egy másvilágba cipelnek.
-
Hát kell, hogy valaki odabújjon, biztonságot adjon,
-
Lenyugtasson. elaltasson, hogy elvigyenek, ne hagyjon!
-
.......................................................................
-
5,
-
Voltam hatalmas, délceg hegy a sokaságban,
-
Ki megtudta mászni, az kevés e világban.
-
Voltam napkorong az égen, izzó, tüzes,
-
Ránéző szem kevés, mi nem lett könnyes.
-
Voltam büszke, roppant nagy folyam,
-
Kevés ki állva maradt, s nem sodortam.
-
Lettem jelentéktelen homokbucka,
-
A sok láb, most laposabbra tapossa.
-
Lettem társtalan cédrus a pusztaságban,
-
Nem pihen már senki az árnyékában,
-
Nem jár senki ama pusztában,
-
Miért vagyok? Gondolkodom magamban.
-
Lettem magányos part, letűnt fényű szigeten,
-
Hagytam, hogy a tenger hulláma játszadozzék velem.
-
Lettem elcsüggedt madár, magasan, fenn szálltam,
-
Döbbenésemre, egyre többet láttam.
-
Csalódtam és sírtam,
-
A sivatag homokjából sártengert csináltam.
-
Emberek, kik voltak, átvertek, félredobtak,
-
Egyesek akarva, akaratlanul megaláztak.
-
Most szívem bezárva, itt fekszem a porban,
-
Keserű gombóccal a torkomban.
-
..............................................................
-
6,
-
Mennyi fájdalom hever e tájon,
-
Mennyi bánatot sodor a légáramlás!
-
A szívnek fájni kell, hogy érezzen?
-
Ha halni, hát meghal,
-
Kérd, s vedd, megkapod.
-
Remény szertefoszlott, szélhátán lovagol,
-
Harmóniumon a hang megkopott.
-
Szellő játszik égi dallamot,
-
Siratót, bujdosót, kesergőt.
-
Táncolsz velem?
-
Agyam elborul, szürke köd lepi el.
-
El, messzire, el ettől jó messzire!
-
Jössz velem?
-
Bűnt kap fel a forgószél, tekeri, kavarja,
-
Szórja egyre a messzeségre.
-
Hűsítő folyóhabokra, úszni nem tudó lelkem!
-
Benne vagyok magam is, sárral, mocsokkal!
-
Tisztulsz velem?
-
..................................................
-
7,
-
Fohász
-
-
Ki köztünk éltél, s haltál bűneinkért,
-
Ki véred adtad bűnbocsánatért,
-
Te, a világ bűneit, ki elveszed,
-
Irgalmazz nekünk, ismét nyújtsd a kezed!
-
Csak ints, terelj a jó útra minket,
-
Esendőek vagyunk, bocsássd meg vétkeinket,
-
A farkasok közt, ne legyünk eltévelyedett bárány,
-
Járjuk az utat, mit mutatsz, legyen akárhány.
-
Őszbeborult fejem előtted meghajtom,
-
Szívem, lelkem kitárom, s felajánlom.
-
Nem vagyok ugyan méltó, hogy hajlékomba jöjj,
-
De kérlek, bűnt kárhozatos lelkemből ölj.
-
Hozz megnyugvást a nyugtalanságban,
-
Békét, vigaszt a boldogtalanságban,
-
Szeretteim szívébe áldott szerelmet.
-
Uram, gyarló mivoltomra kérek kegyelmet.
-
....................................................
-
8,
-
.........
-
Hazafelé bandukolok,
-
Magányos esti sétám lassan véget ér.
-
Magam vagyok,
-
Nem szeretnek, az úr boldogtalanságot mér.
-
Eldobtak, elfeledtek,
-
Kiket szerettem, már nem törődnek velem.
-
Érzések gyötörnek,
-
Nincs már senki értem, mellettem.
-
Hazafelé bandukolok,
-
Magányos lett életem, de lassan véget ér.
-
Magam vagyok,
-
Lyukas vödör, már, semmit sem ér.
-
Köszönettel tartozom,
-
Hisz élhettem hónapokat boldogan.
-
Szemem lecsukom,
-
A vidámság a legjobb dolog a világon.
-
Búcsúznom kell,
-
Hát búcsúzom, életem ajtaját immár bezárom.
-
......................................................
-
9,
-
Csókot szórok lebbenő, hűs szélre,
-
Hozzád ér loholva tán estére.
-
Vele küldöm szíven, mely gyermeki,
-
Arcod, majd lágy csókom érinti.
-
Mint izguló gyermek, ártatlan érzelem,
-
Dobog bennem a szívem hevesen.
-
Ujjam tördelem, körmöm rágom,
-
Mi lesz mostantól a világom?
-
Testem éltető motorját felajánlom,
-
Belőle vörös rózsa, ez az én virágom.
-
Isten teremtette izmom inai nem feszülnek,
-
Ők várnak, mindent mit az élet adhat, eltűrnek.
-
A rózsaszín buborékvilág már rég szétrobbant,
-
Reménykedő álmodozásból csak egy maradt, de az roppant.
-
A könnyek sohasem hazudnak, ők csak hullnak,
-
Mélyről, szívből és lélekből fakadnak.
-
Nemes, kiapadhatatlan tiszta forrás az,
-
Melyet az ember titkol, s a legjobban oltalmaz.
-
Más okozta bajtól, szenvedsz, s szenvedek,
-
Holott, liliom jár eme lelkeknek.
-
Leszállt az éj, hideg sötét ül a szobámon,
-
Áhítattal itatott a magányom.
-
Jaj csak a szél jönne már melyre csókom bíztam,
-
S susogva mondaná : választ hoztam.
-
Hallgatnám az üzenet lágy dallamát hárfa húrjain,
-
Vagy épp zúgolódó csapdosásként, lombtalan fák lombjain.
-
S örülne szívem a mindenható kegyelmétől,
-
Vagy nyugodna örökre, végképp, a nem remélttől.
- ........................................
-
10,
-
Szűk a szobád, kicsi a világ, ha erre ébredsz reggel,
-
És minden rossz, mit bárki tesz, úgy érzed, őket a TE hibád égeti el,
-
S azt érzed, hogy nincsenek illatok, nincsenek ízek,
-
Színek, s cikázó, vakító, villódzó fények!
-
Jusson eszedbe, igazszívű, őszülő ember, keresd a barátot,
-
Ki, ha bajban vagy, nem ismer saját bút s gondot.
-
Görnyedve, lógó fejjel indulnod kell újra a harcba,
-
Mert csupa harcból áll az élet és elvész a gyáva!
-
De valami születik és valami vége tér,
-
Egy új valami életre kél, s a régi, nyugovóra tér.
-
Igazbarát tanácsa, szava sokat ér,
-
Magad döntesz, mi, hol mennyit ér!
-
Mint egy mankó, melyre támaszkodhatsz olyan a jó barát,
-
Belekapaszkodhatsz, magával soha nem ránt.
-
De a harcod önmagaddal és a világgal,
-
Magadnak kell megvívnod, tán, mögötted a baráttal.
-
....................................................
-
11,
-
Reszket a lenyugvó aranyló napsugár a tó vizén,
-
Közepén, a kis szigeten egy tündérszép szirén.
-
Haja csillogón lebben az enyhén hűvös szellővel,
-
Csalogat a bársonyos hangjával a gyönyörű szép énekével.
-
Az élet eme tó, s szépsége remeg a vizén,
-
TE magad vagy kedves, ama álomszép szirén.
-
Illatod érzem, hozza enyhe fuvallat messziről,
-
Tudnék mesélni féltőn szerető szívemről.
-
Lágy mély tekinteted, ezernyi gyöngy sem érhet vele fel,
-
Tűz, s megnyugvás, benne megannyi szív vész el.
-
Hófehér lelked, tisztán szerető szíved, ölelő karod,
-
Kellemes melegség, bódító érzés mind, mit ont jóságod.
-
Tartsd meg eme hófehér mivoltod, tisztán szépséged,
-
Ne rondítsa semmi, senki még makulátlan erényed.
-
.........................................................
-
12,
-
A nehéz félelem egy padra kiült belőlem,
-
Milyen öreg, aszott, s görbe, csak nézem.
-
Körbejárom, szemem ráncos arcára téved.
-
Vajon bennem fiatalon újraéled?
-
Eszembe jut az oly bűnös, nehéz és dús múltam,
-
Megannyi buktatókban estem-keltem, botladoztam.
-
Magam is hamiskás, csaló rossz úton jártam,
-
Útvesztőkben ténferegtem, mígnem az utamra rátaláltam.
-
Minden jóságtett, irdatlan nagy árat kér,
-
Utam potyára mégsem volt, ha más rajta célba ér.
-
Tengőn éltem, meddőn és tüskésen,
-
Ölébe vett és dajkált a keserűség csendesen.
-
A boldogtalant a vén félelem is elhagyja,
-
S mint dühödt eb, beleharap a boldogokba.
-
Az ÚR útja nem egyezett az én utammal,
-
Az ÚR gondolata nem egyezett a gondolatommal.
-
De szelíden, nem kényszerítve, jó útra terelt,
-
Kérdéseimre sorban, nyájasan megfelelt.
-
Szavam lágy, üde zenét kívánna,
-
Hallatszik is, csak zavaros zagyvasága,
-
De heroikus lesz, káprázatos és érces, mégis megnyugtató,
-
Ha majd folytatja más, hisz ez megvalósítható.
- .................................................................
-
13,
-
Ez talán az utolsó óra,
-
S ha úgy muszáj, különmegyünk,
-
Ez talán az utolsó csók,
-
S ha úgy muszáj, búcsút intünk,
-
Ez talán az utolsó találkozás,
-
S ha úgy muszáj, csendben elválunk,
-
Ez lesz talán az utolsó ölelés,
-
S ha úgy muszáj, nem érintkezünk,
-
De az utolsó ölelés még jár nekünk.
-
............................................
-
14,
-
Egymásra jönnek az idő percei,
-
Zajlik az élet, csak még benne lenni.
-
Fogy az időm, az is ellenem fordul,
-
Árkokat rajzol a homlokomra vadul.
-
Konokul hallgat az egykor oly édes ének,
-
Hangtalan már minden szó, már nem élnek.
-
Kimondatott minden, ami kimondható,
-
Nincs beszéd már, ami oly megható.
-
Hittem, hogy egységes izzó tömb a lelkem,
-
S jóságosnál sokkal jobb a szívem,
-
De lelkem homokból épült fel,
-
S az élet forgószelére ült fel.
-
Szívem a valóság rommá tette,
-
Az évek, csak támadnak egyre.
-
A halállal meg nem békélek,
-
Hiába támadnak egyre hazug érzések
-
Csak nem sietni, szeretni, lenni élni,
-
S nem a holnaptól, betegségtől reszketni!
-
Vágyam, egyszer még látni a fényt mely szétúszik,
-
S tudni, hogy valaki feltétel nélkül csak bennem bízik!
-
Hjaj, de kevés és úgy rohan az idő,
-
A percek tolongnak, mind egymásra jő.
-
Hát hol késik a feloldozás, a kegyelem,
-
Meddig járjon a bűnös énem velem?
-
..............................................
-
15,
-
Néha úgy érintenéd a bőrét,
-
Lágyan megfognád kezét,
-
Óvatosan ajkadhoz emelnéd,
-
S csöndben csókjaidba rejtenéd.
-
Mert nevét kimondva szájszéled remeg,
-
S valami együgyű értelmetlen szót rebeg.
-
Ha szól hozzád, az parázsként éget,
-
Tőle elporlad oly nagy büszkeséged.
-
Hogy válaszolj, szájad szóra nyílik,
-
De hang nem jön, csak fura nyögés hallik.
-
Szeme úgy, mint istenbe vetett hited,
-
Békét, önfeletti nyugodtságot ad neked.
-
El kell döntened,
-
Hogy félsz, vagy mered,
-
Hogy szomorkodsz, mert a rózsák közt tövis van,
-
Vagy örülsz, mert a tövisek közt rózsa van.
-
De mit ér a rózsa, s a sok csók?
-
Mit ér a nappalod, s éjszakád,
-
Ha viszonzás palástot nem ád?
-
Mit ér a fülre nem találó bók,
-
Ha nem mond igent, sem nemet,
-
S ha ily módon csak tönkreteszi szívet?
-
...............................................
-
16,
-
Valakit mindenütt keresek szüntelen,
-
De nincs se nappalon se éjjelen.
-
Keresek valakit, aki szeret majd engem,
-
Olyant, aki a jót is látja bennem.
-
Kétségbe esve keresek,
-
Erre s arra tekergek.
-
Oly valaki jöhetne,
-
Aki igazán szeretne,
-
Ki vár, s ha kell, megvigasztaljon,
-
Hogy ne engedjen, s magához odahúzzon.
-
Homlokomra csókot nyomjon,
-
Néha-néha megsimogasson.
-
Ki, ahogy vagyok elfogad,
-
S míg élek, mellettem marad.
-
Aki elnézi a sok apró hibám,
-
S lélekben is gondot visel rám.
-
Olyat keresek talán ki nincs?
-
Manapság ez oly nagy kincs.
-
Keresem hát egyre tovább szüntelen,
-
Benézek ide s oda, de nem leszek szemtelen.
-
Egyszer valahol talán csak meglelem,
-
Akkor bíz jól magamhoz ölelem,
-
S el nem engedem!
...................................
-
17,
-
Hjaj be ijesztően sötét az este,
-
S milyen hosszú minden perce!
-
Nehéz, durva palástját rám teríti,
-
Szívem szorongással telíti.
-
Rózsaligetek édes, bódító illata,
-
Nem ringat hűvös, nyugodt álomba.
-
Szemem pillája, ugyan le-le csukódik,
-
De felpattan minduntalan, hogy lássak,
-
Korom sötét, s egy fáradt alak.
-
Gyűröm, igazítom puha párnám,
-
Az édes kedves álmot várnám.
-
Hjaj de elaludni semmiképp nem tudok,
-
Míg a homlokomra egy angyali csókot nem kapok!
-
Rád várok hosszú nyomasztó éjen,
-
Hogy csókod küld hűsítő szélen,
-
Szívem áhítattal bűvöletben lenyugodjon,
-
S fejem, végre gyönyörűségben álomra boruljon.
-
.......................................
-
18,
-
A messzeségből egy édes dal hallatszik,
-
Lágy, szerény, szerelmesnek hallik.
-
Ködbe burkolózva, egy fiú énekel halkan,
-
S közben fájón sóhajtozik gyakran.
-
Lebeg a föld felett szelleme, s száll az éneke,
-
Kinyújtja sápadt reszkető kezét, s int vele,
-
Hívogatja kiről s kinek szól e dal a szívszorító,
-
Túlvilági ének, egész közelről oly bódító.
-
A hold sápadt sugara rátéved, s megvilágítja,
-
Lám, a szemei könnyben, az arcát fájdalom torzítja.
-
Szenvedéllyel énekli szerelmes dalát,
-
Csak egy irányba néz, túlra, oda, át.
-
A hold ezüstje borítja testét, csillantja könnyét,
-
Hejh ez a fiú, elgyötörve siratja szívszerelmét.
-
Már halkul s fakul eme kedves nóta,
-
Hisz énekli már csengőhangon hetek óta.
-
Lassan elcsendesül, magába fordul,
-
S ahogy az első napsugár előtódul,
-
Eltűnik a köddel, kámforrá válik,
-
De a dal, a fülekben, szívekben tovább hallik.
-
...............................
-
18,
-
A rózsa csügged, fejét búsan lógatja,
-
Sápadt szirmait, egyre csak hullajtja.
-
Táplálják az igaz szeretetet a könnyek,
-
S eme édes könnyek, még sokat érhetnek!
-
Nagy és szép a szíved, sok benne a homok,
-
De valahol magam is benne vagyok,
-
Igaz, csak mint idegen, öreg vándor,
-
Kinek szakadt ruháján ül, a fájdalom por.
-
Még vágyom a színpompás világba ki,
-
Hidd, még kívánom, hogy szeressen valaki!
-
Megtanultam, hisz volt időm elég,
-
A legkedvesebb érzés is megég.
-
Hogy a tengernél több egy kissziget,
-
Hol a békénk angyala kedvesen integet.
-
De mit nekem bőség, csillogás, fényár,
-
Mely mellett csak bánat és fájdalom vár!
-
Az egész világnál drágább az nekem,
-
Ki önzetlenül tud szeretni engem!
-
Ám szemed fényessége ne harmatozzon,
-
Értem egy csepp könnyet ne hullajtson.
-
Csak párja vonzza a hű madarat,
-
Mert tudja, hozzá bátran odabújhat.
-
............................
-
19,
-
A semmiből jöttem, hogy az álmod legyek,
-
De ha nem kellek, ám a semmibe veszek.
-
Vérző szívvel megyek majd tovább,
-
Így is múlik az idő legalább.
-
Csodák, rám érzem még várnak,
-
Új barátok, kik bajban is társak.
-
Te csak nyalogasd a nem létező sebeid,
-
Gyűlölj, hisz rossz vagyok, csak hidd.
-
Még felajánlom baráti, segítő karom,
-
Fogadd el, lehet, nem lesz több alkalom.
-
A semmiből jöttem, hogy valakid legyek,
-
De semmivé leszek, csendben elmegyek.
-
...........................
-
20,
-
Pityereg a szél, sírdogál a felhő,
-
Hjaj, hát búcsúzni kell, itt az idő.
-
Még egyetlenegy lágy szerető ölelés,
-
Szívben máris hasad egy óriási rés.
-
Könnycsepp gördül le, benne minden érzés,
-
Az élet, bánat, féltés, maga a szerető létezés.
-
Csak venne el az éj, s föl, csillagi sorba emelne,
-
Honnan szép harmatgyöngyöt égi szemem permetezne.
-
Egei boldogságnak, lenne mivoltom, csupa oltalom.
-
A búcsú fájdalmát, többé érezni nem akarom,
-
Minden kedélyvilágom végtemetője TE vagy,
-
Elbúcsúztam, mosoly, már az arcomra fagy.
-
Sétálok, s egy fényes csillagot bámulok,
-
Lehullott, hervadt levélen bandukolok,
-
Gondolkozom, a világot látom a szemedben,
-
Árván, letörten kószálok hűvös, csendes éjben.
-
Hű társad szeretnék lenni,
-
Ám az nem lehet, aki bír felejteni,
-
Nem bírlak, nem is akarlak feledni,
-
Míg világ a világ, csak téged akarlak szeretni!
-
.............................
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
