- 1,
-
Álmatlan, nehéz éjszakákon,
-
Csak forgolódom ágyamon.
-
Messze jár gondolatom,
-
Ott, hová midig is vágyom.
-
Nem panaszkodom,
-
Nem is vádaskodom.
-
Csendesen, szinte észrevétlenül visszavonulok,
-
S amik nehézkesen szárnyalnak, azok a gondolatok.
-
Kinek, s miért is vagyok?
-
Élek, vagy már halok?
-
Vajon mit is akarok?
-
Hol a szív, mely megölel,
-
S a kar, mi soha nem enged el?
-
A kéz, mi simogató,
-
A szó, a vigasztaló?
-
Nem panaszkodom, csak tűnődöm,
-
Magamban, s magammal veszkődöm.
-
De reggel a párnám mindig gyűrött, s könnyes,
-
Az élet hozzám abszolút nem kegyes.
-
A könnyáztatta vánkosom mindent elárul,
-
Lassan már a fésületlen lelkem is elárvul.
- .................................
- 2,
-
Ifjú gyötrődésben szenvednek,
-
Mind reményei lelkemnek,
-
Szertefoszlanak emlékképek,
-
De megmaradnak némelyek,
-
Mert erősen belevésődtek.
-
Habkönnyű járású szüzem,
-
Kacsód csillag énnekem,
-
Törékeny csillag keblemen,
-
Mint trónuson, ülsz a szívemen,
-
Glória vagy ősz fejemen.
-
Fürdőm vagy TE angyalom,
-
Életet adó bódító italom,
-
Karod hűs dagály, úgy vágyom,
-
Örömmel tölt el, s hagyom,
-
Ha ölelsz, s lélegzel a vállamon.
-
.................................................
-
3,
-
A szürke, fénytelen földön, süvít a szél,
-
Szomorúan hull alá, bágyadt levél,
-
Az eső, mintha hiányozna, szemerkél.
-
Az ősz hidege átjár, csontjaimon érzem,
-
Fogaim összekoccannak kéretlen, didergem,
-
Hiába a szerelem, s a vastag pulóverem.
-
Itt van újra, jött nagyobbfajta árral,
-
Most büszkén szendereg tátott szájjal,
-
Nem tusakodik már a jó öreg nyárral.
-
Az őszapó kifacsar, lehangol engem,
-
Akár a spenótot, őt sem szeretem,
-
De mint rossz testvért, kénytelen elviselem.
-
..........................................
-
4,
-
Ülök a bárban a pultnál, hajnalodik,
-
Whiskyt iszom, már a sokadik.
-
Italba fojtom a bánatom,
-
S a fájó, ködös gondolatom.
-
Nekem nem okoz már örömet ez a város,
-
Szívemnek, túlságosan is káros.
-
Lelkem nyújtja a jajokat,
-
Szívem fújja a siratódalokat.
-
Iszom még egy pohárral,
-
A Duna csak elvisz az árral!
-
Homályos már a látásom,
-
De megmaradt még a fájdalom.
-
Emlékek szaggatják szívem,
-
Szabdalják tovább a lelkem.
-
Még eggyel, lehörpintek,
-
S azt csendesen búcsút intek.
-
Bizonytalan igen csak a járásom,
-
De elindulok, merre, azt nem tudom.
-
...........................................
-
5,
-
Eljön keserű ízével, érzem, a nem várt éjjel,
-
Melynek minden apró fénye, szívig ég el.
-
Gyászos könnyem folyton csak hull tőle,
-
Olyan, mintha minden keserű cseppje,
-
Egy szeretettel átitatott vallomás lenne.
-
Fáj a szív, ha őszintén, igazán szeret,
-
Egyúttal biztosítja a levegőt, létedhez a teret.
-
Csak egy szó az, mit mondhatok,….
-
S egy meleg szív, mit adhatok….
-
Vigyázói álmodnak angyalok legyenek,
-
Igyekszem, hogy abban én is benne legyek.
-
Menj, ha már menned kell,
-
Ha a gyertya, csonkig égett el.
-
De remélem, beleolvadok a jövődbe,
-
Simán, lopva akár, mint szürke a ködbe.
-
.................................................
-
6,
-
Álmodj gyönyörűt, ragyogót!
-
Álmodj egy tündökletes csillagról,
-
Mely épp egy törékeny fényességet ölel,
-
S sugárzó homlokára csókot nyom,
-
Ki hangtalan szóval szól a fényhez.
-
A csillag, s a fény lelke magasra száll,
-
Valahol ott fenn, messze, ölelkezve,
-
Teljes megértésben, boldogságban,
-
Táncot járnak önfeledten.
-
A két jelenség összefonódott,
-
Mint egyetlen égi tünemény,
-
Már így ragyognak fenn az égen.
-
Álmodd, hogy a csillag én vagyok,
-
S a fény, a fény, TE magad!
-
.................................................
-
7,
-
Szeretetnek édes lángja…
-
.
-
Kicsi fehérre meszelt szoba,
-
Benne egy pár, s a foszló remény.
-
Az asztalon gyertya, még lobog a lángja,
-
Még ég, de lassan csonkig ér a szára,
-
S eltűnik a lángnyelv, kialszik a tűz.
-
Fejem lehajtva, könnyes szemmel elbúcsúzom,
-
Az időm, az időm régebben lejárt,
-
Elgyengültem, többre már nincs erőm.
-
Elmegyek, a sóhajom messzire száll,
-
Olykor megállok egy emlékezésre,
-
S azt, fájó szívvel megyek tovább.
-
Visszanézek az útról a messzeségbe.
-
Hé, van nálam egy gyertya, új,
-
Hatalmas, vakítóan hófehér!
-
Nyújtanám, ha van tüzed számára,
-
Had legyen tündökletes fényem,
-
S a kicsi fehérre meszelt szobát,
-
Had töltse be ismét a jóérzés,
-
A szeretetnek édes lángja,
-
S örök fényt adón, világítson, lobogjon,
-
Lángoljon szívünkben eme képletes gyertya lángja.
-
...............................................
-
8,
-
Felejtsd el kérlek a hibám,
-
Hogy néha szabad a szám.
-
Bocsáss meg, ha néha bántalak,
-
TE kedves, szép tündéralak.
-
Bolond vagyok gyakorta,
-
Hiába nyílsz szép orchidea.
-
A bánat, keserűség mit ittam,
-
Gyanúra készteti agyam.
-
De szívem tiszta, s szeret,
-
Ez nem csupán képzelet.
-
Bocsáss meg, ha kételkedem,
-
Csupa csalódás volt az életem.
-
Van számtalan kis hibám,
-
Változni képes vagyok ám.
-
Az arcomra mosoly ül,
-
De minden fáj belül.
-
Ha tüskés is vagyok,
-
Nem gonoszságból szúrok!
-
..................................................
-
9,
-
Egyszer véget érnek fájó gondolataim,
-
Valamikor nem lesznek már vágyaim,
-
Rezdületlen, s komor lesz arcom,
-
Nem lesz már semmilyen hangom,
-
Üveges, semmitmondó lesz tekintetem,
-
Az ”örökkön öröké”-t már nem értem.
-
Véget érnek a kínzó vágyálmok,
-
Nem lesznek, csak sírhalmok.
-
Egyszer végleg lehunyom szemem,
-
S többé helyem már nem keresem.
-
Elindulok az örök hosszú útra,
-
Hogy többé, senkinek ne lépjek az útjára.
-
Mint félredobott megunt kopott kabát,
-
Ez lett a sorsom, magam vagyok a kabát.
-
Egy alak, ki szánalmasan unalmas,
-
Egy divatjamúlt hiányos fogas,
-
Mire rászórható minden, ami nem fontos,
-
S nem látszik az, hogy hiányos.
-
Ha majd nem lesz, akkor érződik hiánya,
-
Milyen jó is lenne, ha még volna.
-
Becsülni kéne mindent, s mindenkit, még ha nem is érték,
-
Hisz mindenben, mindenkiben van valami szépég.
-
..........................................................................
-
10,
-
Ködlepte, mély szemsikátorban,
-
Szemgolyóból, könny jön elő tántorogva.
-
Fogak között, seszínű panaszok,
-
Fájdalmas magányosság kushad.
-
Csupán mezítelen sikoltás mi maradt.
-
Síró beszéd a nagy semmibe!
-
Vén, rokkant hatalmas kapu,
-
A magány kapuja, se nyitni, se zárni.
-
Elhagyatottság szagát hordozza a szél,
-
Átizzadt szennyes ing, mit ledobna az egyén.
-
Az elfáradt por csak kering jó darabig,
-
Majd lassan, nyugodtan letelepszik,
-
Beborítva szürkeségével mindent.
-
Könnycsepp, miben minden benne van,
-
Eltűnődve nézheti magát az ember,
-
De józanul gondolkozni nem tud tőle.
-
S lám, már a békességet osztja az est sugara,
-
A hatalmas friss, mazsolás kalácsból,
-
Tán egy morzsa azért én vagyok.
-
............................................................
-
11,
-
Kínoz a bánat, feldúl, megdönt,
-
S felragad e szélvihar!
-
Minden reggelem mély,
-
Mogorva szürkeségbe szédül át,
-
Felnyalábol a fojtó keserűség.
-
Az agyamnak járása
-
Borzongató, halk kotyogás,
-
Pokoli tompa puffanás,
-
A szívemnek dobbanása.
-
Fáradt lelkem kis fejecskéjét,
-
Csillámokra hajtaná,
-
S a boldog évekről álmodna.
-
De a bánat, mi tehetetlenséggel párosul,
-
Nyugodni békén nem hagy.
-
Mint forgószél korbácsolta tenger,
-
Csapdosva sziklás partjait,
-
Ekképp dühöng a méreg bennem!
-
Tennék, de ha teszek, tán ártok…
-
.........................................................
-
12,
-
Hunyd le a szemed, szépen kérlek,
-
Táruljanak eléd a zöld tavaszi rétek,
-
Finom friss fű illata terjengjen,
-
A megkönnyebbülés szele lengjen.
-
Indulj el a pázsiton könnyű léptekkel,
-
Hallgasd közben a madár, hogy énekel.
-
Véget ér a zöld, meleg homokhoz érsz,
-
Lépdelj tovább, hisz nem félsz.
-
Érezd, hogy lábad alatt süpped a homok,
-
S megmaradnak szépen a nyomok.
-
Amott messze egy öreg fa áll, hatalmas,
-
Sétálj oda, rajta írás áll bizalmas.
-
Eme írást egykor TE magad vésted bele,
-
Nem sebezve életét vele.
-
-Az igaz barátság gazdagságban születik és nyomorságban nyilatkozik....
-
Csak egy szalmaszálat áll módomban feléd nyújtani, de kérlek, fogadd el azt, talán többet ér, mintha más gerendát kínál...
-
Lám, ez a fa magam vagyok, s nem felejtek,
-
Itt állok, s tisztelnek, tisztellek.
-
Sós nedve szememnek előbújik,
-
Mikor lelkemben e pár sor felhangzik.
-
Jó tudni, hogy vannak még igaz barátok,
-
Kikre mindig számíthatok.
-
Az égieknek naponta hálát adok,
-
Magam is segítek, ahogy csak tudok.
-
................................................................
-
13,
-
Szeretnék gyakran melletted ébredni,
-
Kusza bársonyhajadba beletúrni,
-
Arcodra csókot nyomni,
-
Tested melegét érzékelni.
-
Szeretném mindig érezni, hogy átölelsz,
-
Hozzám bújsz, s édesen becézgetsz
-
Kimondani, hogy nagyon is kellesz,
-
S hallani, mennyire szeretsz.
-
.........................................................
- 14,
- Szádra puszit nyomtam,
- Lábadnak egyik ujját megharaptam,
- Lelked szép szavakkal simogattam.
- Sok mindenről lemaradtam!
- Mint kajla gyermek hancúroztam,
- De kedved azt visszaadtam,
- Mint barát, sikert arattam.
- Bohóckodom, ha szükségét látom,
- Komoly is tudok lenni, ám barátom,
- Amim van, azt felkínálom,
- Vissza hogy adj, nem várom,
- Na jó, tisztelj, nem bánom,
- Szeress, mint barátot, erre azért vágyom.
- .........................................................................
-
15,
-
A holt csók érzelmektől mentes,
-
Az egykor édes gondolat is ellenséges.
-
Érintés, már érzelemmentes.
-
Fagyos a szó, s szájlehelet,
-
A csend, megdermeszthet.
-
Ha szidalmak érnek,
-
Még vannak érzések,
-
Igaz, ezek gyűlöletek,
-
De érzem még élek.
-
Érintelek, s jéggé dermedek,
-
Szólnék… már nem merek.
-
Csupa jég, fagy,
-
Mi önmagad vagy.
-
Jég királylány, ülsz a jéghegy csúcsán,
-
Lenézel ránk, a fázókra csúnyán.
-
Elhagyni mégsem tudunk,
-
Így hát, fejet hajtunk,
-
S tovább fagyoskodunk.
-
A lélek s a szív mi egyek vagyunk,
-
Talán még felolvaszthatunk.
-
................................................................
-
16,
-
Lélekfalak, oly hatalmasak,
-
Időnek, viharnak ellenállnak,
-
De előtted örök omlás,
-
Nem vétek, nem romlás.
-
Reggelente nyújtózik az erdő,
-
Ezernyi szélesre tárt karja megnő,
-
S azt mind az ég felé nyújtja,
-
A felhőt elérve, azt leszakítja,
-
Hogy a fény simogathassa arcod,
-
Lágyan érinthesse karod.
-
Csak miattad, csillog könny a szemen,
-
Puha papucsban jár az érzés a szíven.
-
A világ nagyot sóhajt,
-
Vágyakozón, kedvességet óhajt.
-
Puha, láthatatlan takaróját hajtogatja,
-
S azt, szerető szívekre borítja.
-
Mind, ami szép van e világon,
-
Szívemből az neked kívánom.
-
...............................................
-
17,
-
Az ég kék tengerébe elmélyül a nézés,
-
A lágy szellő simogató, nyugtató érzés.
-
A tüzes napkorong melegében,
-
Csak feküdni a zöld réten,
-
Vidáman nevetni, s szeretni önfeledten,
-
Szív szívvel, mindig csak kettesben.
-
De mikor eljön az éj sötétsége,
-
Megcsap a keserű magány szele,
-
S nyomasztóan esik az emberre.
-
Könny, mint drágagyöngy, gördül ki a szemből,
-
A távoli kedvesre gondolván egyből.
-
................................................................
-
18,
-
Én nem fogok utánad járni,
-
S minden óhajod lesni,
-
Belátom már, hogy nem érdemes,
-
Megalázni szívem azért, hogy TE nevess.
-
Bennem is van büszkeség,
-
A tűz, nagy lánggal hiába ég.
-
Én nem fogok utánad sírni,
-
Nem fogok többé könyörögni,
-
Tudok én is vidáman nevetni,
-
Tudok én is kacagva búcsúzni,
-
Akkor is, ha szívem megszakad,
-
Ha az éj, álmot nem is ad.
-
Bár titokban százszor megsiratlak,
-
S szívem egy szenvedéslak.
-
De nem fogok utánad járni,
-
Nem hagyom a bolond szívem megalázni!
-
......................................................................
-
19
-
Csodálatos palotát épít a tél,
-
Mindenütt fényes, fehér kastély.
-
Felnézek az égre,
-
Hull a hó végre!
-
Hagyom, hogy arcomba csapódjon,
-
S közben, ugrálok a friss havon.
-
A fák, bokrok, házak beöltöznek,
-
Lehet, ünnepre készülődnek.
-
Egyebet nem látni hónál és fellegnél,
-
Fehérebb minden a fehérnél.
-
Olyan a föld most, mintegy koldus bottal,
-
Vállán fehér lepel fekete folttal.
-
Teste, több helyen kilátszik,
-
Érzéki csalódással játszik.
-
A friss, vaskos szőnyegen mennyi nyom,
-
Az egész táj, egy nagy hóhalom.
-
Körülvattáz a hó szép csendben,
-
Ha elkapsz egy pelyhet, elolvad kezedben,
-
Tartós, hűséges soha nem lesz.
-
Milyen fehér, csodás csöndesség ez!
-
....................................................
-
20,
-
Tele van a szívem mindenféle jóval,
-
Gyönyörűséggel, bódító mámorral,
-
Mikor írom levelem neked tollal.
-
-
Édes szavakat keresek,
-
Most is néked verselek
-
Néha bíz, megremegek.
-
-
A kórót gyönyörű virágnak mondom,
-
Pedig nem virág, ezt jól tudom,
-
Mégis százszor megcsókolom.
-
-
Nem törődöm az idővel,
-
Csak írom levelem jókedvvel,
-
Ha kell, cimborálok az ördöggel.
-
-
Borítékom megtöltöm maroknyi jó hangulattal,
-
Egy kis szeretettel, na meg jómagammal.
-
Örülsz majd neki? Játszom a gondolattal.
-
........................................................
-
21,
-
Két szerelmes szív, annyi szép csodát remél,
-
S rózsaszínt álmodik, míg csak él.
-
Az ész tudja, ilyen csodák nincsenek,
-
De a szerelemben nem számítanak az érvek.
-
A tűz lobog, míg van, mi táplálja,
-
Csak hamu marad, ha nincs ki rakja.
-
Ha a szavak suttognak szerelmesen,
-
A tűz akkor lobog igazán hevesen.
-
Mint gejzír a földből,
-
Az érzés ekképp tör elő az emberből.
-
A szerelem, boldog, mámorító átélés,
-
A szívnek, valahogy mégis egy vérzés.
-
....................................................
-
22,
-
Egy igaz, fájó könnycsepp a szemben,
-
Egy búcsúlevél a zsebben.
-
Kéz, már nincs a kézben,
-
Fájdalom van a szívben.
-
Egy újabb csalódás az életben,
-
Szerelem, immár reménytelen,
-
Mi észnek érthetetlen,
-
Már szívnek elérhetetlen.
-
.........................................
AJÁNLOM AZ OLDALT
